1944. augusztus 27-én a szovjetek elfoglalták Sósmezőt és ezzel a történelmi Magyarország területére léptek. A magyar hazát védő honvédek Erdélyben és az Alföldön 1944. október 5-e és október 28-a között elszántan harcoltak a bolsevikok ellen. A szovjet csapatok 1944. december 24-ére körbezárták Budapestet és a magyar főváros ostromgyűrűbe került. Ezzel megkezdődött a II. világháború egyik legnagyobb, legpusztítóbb, legvéresebb és leghosszabb ideig tartó városostroma. A gyűrűben rekedt budapesti lakosság mellett több ezer olyan civil is, akik éppen Sztálin elől menekülve, a már megszállt országrészekből érkezve kerestek oltalmat a fővárosban. Adolf Hitler és vezérkara, Karl Pfeffer Wieldbruchot a IX. SS hegyihadtest parancsnokát nevezte ki a Budapest-erőd főparancsnokává. A magyar csapatok parancsnoka Hindy Iván altábornagy, akinek nem sok beleszólása volt a hadműveletekbe. Sztálin a 2. Ukrán Front parancsnokának, Malinovszkij marsallnak három napot adott fővárosunk elfoglalására. A szovjet parancsnok, ismerve veszteségeiket és a német-magyar csapatok elszántságát, ezt eleve lehetetlennek tartotta. Budapestnél 80 ezer fegyveres magyar, német és egyéb nemzetiségű önkéntes nézett farkasszemet a 150 ezer szovjettel, románnal és bolgárral. A Wermacht és a WAFFEN-SS egységei mellett a Magyar Királyi Honvédség alakulatai, a nyilaskeresztes pártszolgálatosok, a csendőrök, az egyetemi rohamzászlóalj és különböző önkéntes harccsoportok próbálták feltartóztatni a vörös hordákat, bízva, hogy az ígért felmentő sereg megérkezik. Pest 1945. január 18-án elesett. Budán utcáról utcára, házról házra folyt a harc. A Dunántúlon megindított, Budapest felmentését célzó Konrad hadműveletek megakadtak a nagy erejű szovjet ellentámadások miatt, így a védők magukra maradtak. A IV. SS páncélos hadtest tankjainak sikerült kb. 21 km-re megközelíteni a gyűrűt, de tartva a bekerítéstől, erősítés hiányában visszarendelték őket. Február 10-én már csak a vár környékén folytak a harcok. Elfogyott a lőszer, az elélem, a kötszer és a gyógyszer is. Ebben a reménytelen és drámai helyzetben a Wieldbruch által összehívott haditanács február 11-én délelőtt úgy határozott, hogy este 8 órakor áttörik az ostromgyűrűt és a budai hegyeken keresztül megpróbálják elérni a német vonalakat. Este 6 óra előtt rádión továbbították a hírt, ezután az adókat összetörték. Ettől a perctől kezdve elkezdődött a kitörés. Az vörösök valószínűleg árulás révén tudomást szereztek a tervezett útvonalról és ahogy megjelentek a kitörő egységek a mai Moszkva-téren, a háztetőkön bujkáló kommunista partizánok orvul tüzet nyitottak rájuk. Az elfogott tiszteket és életben maradt sebesülteket a szovjetek a helyszínen agyonlőték. Voltak olyanok is, akiket csak hosszú kínzások után végeztek ki. A megfáradt, éhes magyar és német katonákból csak 785 érte el a német vonalakat. Az a több ezer fegyveres védő akik kijutottak a budai hegyekbe, hősként haltak meg vagy fogságba estek. Azokat az orosz, litván, észt, belorusz és ukrán önkénteseket, akik a sztálini terror ellen harcoltak, válogatott kínzások után legtöbb esetben azonnal kivégezték. Hindy Iván és Karl Pfeffer Wieldbruch különböző csapattestekkel az Ördögárok csatornarendszerén át próbált kijutni a hegyekbe, de 1945. február 12-én fogságba estek. Wieldbruch 10 éves szibériai száműzetés után tért vissza hazájába, Hindyt pedig a háború után a "népbíróság" mint háborús bűnöst elítélte és kivégezte. 1945. február 13-án Buda is elesett. A várost megszálló szovjetek felgyújtották a korházakat, a betegeket pedig harckocsikkal taposták. A megszálló bolsevikok fosztogattak és megerőszakolták a kislányokat, a nőket és az öregasszonyokat. Malinovszkij civilek ezreit vitte el hadifogolyként Sztálinnak, hogy igazolja a védők nagy létszámát és az elhúzódó ostromot.. Itt kell megjegyezni, hogy a harcokban kitüntetett szovjet katonák nem a főváros felszabadításáért, hanem elfoglalásáért kaptak kitüntetést. Magyarország mint annyiszor a történelem folyamán, 1945-ben is megmentette Európát a totális pusztulástól. Sokan a mai napig nem szégyellik ezt a borzalmat "felszabadításnak" nevezni. A Magyarországért életüket áldozó katonákat pedig csak "fasiszta csürhe", illetve "náci söpredék" jelzővel illetik meg. Az ő szemükben az volt a hős, aki megtagadva nemzetét a szovjetek oldalán tevékenykedett.