Országgyűlési némely nevezetes indítványok és beszédek a főrendek táblájánál

XII. A zsidók iránti törvényjavaslatról, október 1-ső napján 1844. Ha az ember tekinti, hogy Magyarországban ezen szerencsétlen és elnyomott népfaj egy idő óta mennyi ipart fejt ki, lehetetlen, hogy az ember valami sympathiát iránta ne érezzen, és hogy itt, és más alkalommal is hallottam, miszerint érettük felszólalások történnek, s hogy mélt. Zay Károly gróf őket minden jogokkal felruházni kívánja, felfogni tudom; de más részről megvallom, hogyha a nemzetiség dolgát igazán akarjuk pártolni, akkor nem tudom felfogni e tekintetben azon igen nagy engedékenységet. Nem akarom azt most vitatni, hogy a nemzetiség dolga mennyire érdekes - meglehet, hogy nagy részben talán abberatión alapul meggyőződésem, hanem nemzetiség, kifejtett nemzetiség nélkül nekem, megvallom, minden más progresszió - nem kell. Erre állítok mindent, e nélkül mondhatom, egy zagyvalék nép leszünk, melynek talán több pénze lesz, a dögbőröket talán drágábban eladhatjuk stb., de ez engem nem mozdít; mindenekelőtt áll előttem hűség a fajtámhoz. Új bizonyságát adja a magyar tágkeblűségének, miszerint néha bizony éppen azon helyzetbe teszi magát, mint az, ki maga alatt vágja az ágat, és anélkül, hogy észrevenné, vízbe esik, és később megbánja a dolgot. A magyar nemzetiség még nemrégóta olyan körülmények között volt, hogy bizony csuda - és abban látom a legnagyobb garanciát a nemzetiség jövendője felett - , hogy ti. annyi erővel és életszikrával bírt oly közel a sírhoz, miszerint az élet felé fordult, - s ekkor ugyan intoleránsok voltunk, mi igen természetes; - de egyik túlságból a másikba menvén most az emberiség, az embereket a zsidókkal együtt a szívünkhöz szorítjuk, és most a legnagyobb liberalisták vagyunk; de helyzetünk e részben nem oly kedvező, mint például az angoloké. Az angol nemzet ugyanis elliberáltathatta a zsidófajt, mert ha például én egy palack tintát öntök egy nagy tóba, azért a víz nem romlik el, és mindenki ártalom nélkül megihatja a nagy angol elember a zsidó transeaát; ugyanez áll Franciaországra nézve is; de ha a magyar levesbe egy palack tintát önt, megromlik a leves, és azt meg nem eheti az ember. De más példát hozok fel: ha egy bárkában ülök, és abban van gyermekem és más gyermeke, és ha a bárkába bejön a víz, s előttem apodictice áll, hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom, az igaz, ha a magamét lököm ki, és a másikat benntartom, azt az újságban fogják hirdetni; de biz én a magam gyermekét conserválom, és a másikat lököm ki. E tekintetben tehát a liberalismus egyenesen a nemzetiség rovására történik; és ez nem vélekedés, mert apodictice szám szerint be lehet bizonyítani, hogy minden ilyféle kedvezés csorba a nemzetiségre nézve. Tehát annak, ki nemzetiséget őszintén pártolja, lehetetlenség, hogy most olyan elemnek, melynek több intelligenciája, több szorgalma van, a nemzetiség rovására kedvezéseket nyújtson.

Megvallom, hogy csak néhány évvel ezelőtt mindenféle toleranciának a lehető legnagyobb ellensége voltam,mert nem akartam magammal következetlenségbe jönni, átlátván, hogy nemzetiségünk csak egy hajszálon függ, és valamint másra a magunk terhét lökni nem akartam, úgy másnak terhét magamra sem kívántam vállalni; de más részről tapasztaljuk, hogy egy idő óta nemzetiségünk szilárdabb talajon áll, és kivált azóta, hogy a fejedelmi szó és minden viszony, mely nemzet és fejedelem közt létez, magyar. Mondhatom, hogy talán egy kissé tágult bárkánk, úgy, hogy másokat is lehet abba beléptetni, ámbár ebben is van veszély, mert ebben a biztosíték következtében az emberek ezentúl elalusznak s azt hiszik, hogy meg van mentve a dolog, és így házi köreikben nemzetiséget, helyeslést nyert, és gróf Zichy Ottó úrnak is helyeslését hallottam, - mégis bátor vagyok a Mélt. Fő R.R.-et figyelmeztetni Berzsenyinek a "Magyarokról" írt szavaira, melyben azt mondatik: "lásd a kevély tölgy, mely századoknak ádáz ostromát kiállotta, most belsőképp rágódó kis férgek által enyészik el." Legyünk tisztában magunkkal. Igen természetes, a magyar ezelőtt mélyen aludt, és most kapkodik, és ez természetesen másképp nem lehet; de ha mi azt mondjuk, hogy a nemzetiség azon alap, melyre mindent akarunk rakni, magunkkal ne jöjjünk ellentmondásba, és ne gondoljuk, hogy ezen elem már ily igen erős, hogy halálos ágyából kiemelkedett, s Magyarország már oly szilárd, hogy minden más elemeket magába felvéve, azokat megemészteni tudná. Méltóztassanak a régibb orvosoknak hinni, hogy oly reconvalescens nemzet minden nemzetiséget a hátára nem vehet. Nincs arról szó, hogy az Istennek akármi teremtését jogokból kirekesszük, mert felfogásos és vallásos érzelmem szerint azt szeretném, hogy e hazában minden ember, ki az Isten képére van alkotva, egyenlő jogokkal bírjon és egyenlő terheket viseljen; és bár mondhatná mindenki valláskülönbség nélkül: "nekem is van hazám"; ez az ultima tendentiam, ez a kikötőm, mely felé vitorlázok, de mint hű tagja a magyar fajnak, megvallom, hogy túlliberalismus által, egy túlzó indulat által, hogy magam gyermekét dobjam ki a bárkából, ezt másokért tenni nem fogom soha, és ezen hűséget minden más nemzetben tudom becsülni; de miután magyaroknak teremtett az Alkotó, legyünk is azok, és legyünk tisztán magyarok. Ez a vélekedésem.

XIII. Ugyanazon tárgyban, ugyanazon napon, egyszersmind gróf Zaynak válaszul, így szólt gróf Széchenyi István: Senki sem kételkedik azon, hogy méltóságos gróf Zay Károly úr bizonyosan a nemzetiség dolgában sokat tett, és e részben Ő méltóságát a legtávolabbról is érdekelni nem akartam; de megvallom, hogy e tekintetben azt vélem, miképpen a méltóságos gróf magával nincs egészen vitában, ti. anélkül, hogy gondolná és kívánná, a víz mégis be fog folyni a bárkába, és míg a panslavismus ellen bástyákat húz a méltóságos gróf, addig más oldalról a magyar bárka egészen más elemekkel fog megtöltetni, és elmerülni. Azt mondá továbbá a méltóságos gróf, hogy nem tart attól, miként egypár nyomorult zsidó tudná a magyar nemzetiséget veszélyeztetni.Megvallom, hogy egy egész osztályról, mely annyi birtokkal, tiszteletreméltó férfiakkal dicsekszik, így szólani nem mernék, és a zsidókat általánosan nyomorult embereknek nem merném nevezni; és valóban ez egy különös neme a protectiónak, és nem tudom, vajon ezen protectióért nagy köszönetet fognának-e mondani a méltóságos grófnak; és habár a méltóságos úrnak azon mondására, hogy egypár nyomorult zsidó nem fogja megrontani a magyart, de nem fognak annyit tenni, mint akkor tettek, mielőtt ezen biztosíték létezett volna. De mindemellett nem vagyok az ellen, úgy mint nemzetiségünk szilárdul, bárkánkat egy kissé tágítsuk, és most például némelyekre nincs oly szükségünk, mint azelőtt; teszem azelőtt a világért a sarkantyút le nem vettem volna a csizmáról, mert ebben is láttam a nemzetiségnek egy kis garanciáját; eddig a bajuszomat a világért le nem vettem volna; most, ha bosszantja az orromat, meglehet, hogy leveszem; de mondom ezelőtt le nem vettem volna, mert ebben is volt a magyarságnak egy kis symboluma. Mindezeknél fogva vélekedésem az volna, hogy ne tegyünk hátra lépést, de nagy előrelépést sem kívánok tenni, és legjobban szeretném, ha azon nyomot követnők, melyet a múlt országgyűlés alkalmával követtünk, és csak fogadnók el azon törvényjavaslatot, melyet a múlt országgyűlés alkalmával Ő felsége elibe terjesztettünk;ezáltal a hosszas tanácskozást, mely csak keserűségre vezethet, el fogjuk kerülni, mert még azt hiszik utoljára, hogy itt az ember a zsidóság ellen van, és bizonyosan én részemről az Istennek minden teremtményét tisztelem, és bizonyosan a zsidóságnak sem vagyok az ellensége, sőt méltánylom előmenetelüket, és azt, mit a nemzetiség dolgában tettek, azért ismételve mondom, maradjunk annál, mit a múlt országgyűlés alkalmával Ő felsége elé terjesztettünk, és minden hosszas tanácskozással hagyjunk fel. Ez a vélekedésem. /Közhelyeslés!/

Minthogy gróf Széchenyi István e nyilatkozata egyszersmind gróf Zay Károly megelőző beszédére vonatkozott, - ez az utóbbi azonnal felkelt, s következő szenvedélyes megjegyzésekkel válaszolt: Bocsánatot kérek, hogy még egyszer felszólalok, de felelettel tartozom méltóságos gróf Széchenyi István úrnak. Az általam igen tisztelt gróf azzal látszott vádolni, mintha a nemzetiséget fel akarnám áldozni. Tudja az ország, tudja az egész tábla, hogy alig van valaki az országban, ki a magyar nemzetiség előmozdításáért annyit szenvedett, mint én; mi pedig azt illeti, hogy veszélyeztetnék vagy kockáztatnék a magyar nemzetiség néhány szegény nyomorult zsidó polgárosítása által, azt hiszem, hogyha meg tudtuk oltalmazni a németek, csehek, jezsuiták s törökök ellen, kik három századok alatt mindig ostromlották a magyar nemzetiséget, és nem voltak képesek azt eltörölni, mármost néhány szegény, nyomorult zsidó tudja azt veszélyeztetni? /Gr. Zichy Ottó: Helyes!/ Én az mondom, hogy a zsidóknak polgárosodása által, elhalván a mostani ivadék, sírjaikból emelkedik új magyar izraelita honpolgárság, mely hazánk előmenetelének, nemzetiségének s dicsőségének előmozdítása mellett buzgón fog törekedni, és e részben a többi honpolgárokkal vetélkedni. - Ez a vélekedésem.