A társadalom modern krízise abban áll, hogy a munkából élő nagy néprétegek társas szervezeteit vagy már összetörték, vagy javában folyik bennük a bomlás; ezzel egy időben föllép a szegénység, vagyis a meg-nem-élhetés. A társadalom tehát szakít a régi alapokkal, s teremt magának újakat; teremt a szó szoros értelmében új világot. A foszladozó, a bomladozó régi társadalom, íme ez a társadalmi kérdés. A régi társadalomban a kézműipar fönntartotta a kézműves osztályt, a remekelt mesternek önállóságot, családot és otthont biztosított. A gép föltalálásával és még inkább tökéletesítésével, de kiváltképp az iparszabadság kihirdetésével egy iszonyú fordulatot vett az ipar addig biztosított léte, s egy teljes szétzüllésére vezet azon egész társadalmi osztálynak. A gép gyorsan és jobban dolgozik, mint az ember. Akinek nincs pénze, az nem konkurálhat a géppel bíró munkással, s mindjobban leszorul állásáról. Mit csináljon mármost az önálló mester? Miután meg nem élhet beáll a gyárba és lesz bérmunkás. Aki előbb önálló volt, az most bérszolga lett, - aki előbb a munka teljes gyümölcsét élvezete, az most a haszonnak csak egy részét, esetleg teljesen eltűnő részecskéjét kapja; a többit elnyeli a tőke, megkapják a részvényesek, vagy a bankok. Tehát az emberi munka szolgál a tőkének. A tőke az úr; életre-halálra kell a munkásnak megadnia magát; tőle függ. Így porladnak szét, így atomizálódnak a régi munkásrendek, s az önálló polgári rendből folyton szállnak lefelé a negyedik rendnek sötét és fanatikus dühtől telített mélységeibe.

Minél jobban fejlődik tehát a korlátlan iparszabadság gyilkoló érája alatt a gyári munka, annál több áldozatra, annál több szabad, önálló mesterből lett bérmunkásra, vagy a rabszolgaságban felnövekedett s mindig ott tartóztatott munkás egzisztenciára erőszakolja rá a tőke az ő vasjármait, s készíti elő számukra a társadalmi katasztrófákat. A kézműiparos letűnik a világ felszínéről, s helyébe lép a gyári napszámos. Hozzájárul, hogy a degradált munkás, miután házi tűzhelyének és önállóságának aranyat termő talajából kitépetett, e lengedi állapotban játéklabdája lett egy másik szabadságnak melynek szarujából új átok özönlik rá. Már nincs a röghöz kötve. Igaz; de a tűzhelyhez sincs kötve; nincs otthona, nincs családja. Csodálkozunk-e azon, hogy lassanként odaér, hogy nincs hazája? De a felosztás csirái a parasztosztályban is csiráznak. A paraszt megdolgozza a földet s levonva a maga számára a száraz kenyeret és só gyanánt a keserves verejtéket: a többit, a hasznot beszolgáltatja a hitelezőnek.

Volt-e ilyen robot valamikor bárhol? Még a Fáraók s hozzájuk méltó utódjuk, a Khedive se kívánt ennyit a felláhtól. Ahol pedig ezt robotot nem akarják a nagyhatalmú lét és nemlét fölött rendelkező tőkebirtokosok, ott elmondhatják az expropriáltak: Vos hinc migrate coloni! E szerint a parasztosztály szinte földönfutóvá lesz, a társadalom alaprétege szétzüllődve belesodortatik az atomizálás boszorkatáncaiba, s az önálló, független otthonának örvendő konzervatív természetű parasztnép lesodortatik a proletár föld- és térnélküli modern Jánosok vigasztalan tömegébe. Mily nagy ez a tömeg, mely egyre növekszik, csak öntudatára kell ébrednie nyomorának és erejének, hogy felvesse az igazságtalan világot. Ez üvegen nézve a társadalmi bomlást, értjük meg igazán az ilyen és hasonló mondatokat: "Mi a negyedik rend? Semmi. Mi lesz a negyedik rend? Minden." A szociális kérdés gyúlanyagát a parasztosztály is szolgáltatja. /Nem ugyanannyira, mint az ipar, de mégis ijesztő mérvben. A felbomlási processzus nem veheti magát annyira bele a parasztosztályba..../ A tőke uralmát, az örökösödés módját, az eladósodást a parasztság nem bírja ki, lesüllyed a koldusok és pedig a követelő, mert kifosztás - teremtette negyedik rendjébe. Így készül el a társadalom krízise, vagyis a régi társadalmi rétegek szétfoszlása, amely magával hozza azt, hogy a rajta épült társadalmi rend megbukik, s romba dől, mint a ház, melynek alapjait elszedi az ár.

Igaz, hogy most már nincs paraszt, nincs mesterember, nemes és pap; a törvény előtt csak polgárok vannak; a munkás is polgár, bár az igaz, hogy még nem egészen; de liberalizmus, mikor megadta a jognak egyenlőségét, megteremtette a materiális hatalomban, a pénzben való hallatlan s ázsiai zsarnokok és rabok egyenlőtlenségét meghaladó egyenlőtlenséget. Minden, ami a nemzeti létet tartotta, ami neki változatosságot és életerőt, biztonságot és szervezetet adott, azt mind letörte és a maga hasznára lefoglalta..... csak a jogi egyenlőséget, azt megadta.! De félmunkát végzett, s egy keserves és félelmetes revolúciót készített elő; mert a "gyár", a "világváros", "a nemzet-állam" után okvetlenül következik a tőke s a proletárok nemzetközi szervezete.